Munkakeresés felemás papírokkal — tapasztalataim

Sziasztok! A legutóbbi bejegyzésem több helyen lett publikálva és sok támogató és bíztató üzenetet is kaptam utána, amiket nagyon köszönök :) Bár ez a kis élmény eléggé rossz benyomást tett rám, úgy érzem fel is vértezett egy kis erővel a jövendőbeli lehetséges diszkriminációkkal szemben. A lényeg: megyek tovább és hoztam nektek egy új blogbejegyzést, ami jóval pozitívabb hangvételű lesz.

Mióta kikerültem az egyetemről és befejeztem a mesterszakot, rögtön a multik világába csöppentem, HR-esként kezdtem meg a karrierem. Nem ez volt a nagy álmom, diplomatának tanultam és mindig is a politika / diplomácia világa vonzott — de jelenlegi helyzetemet tekintve, a magyar diplomáciába bekerülnöm egyenlő a nullával, szóval máshol kellett megróbálnom magam. A HR könnyű útnak bizonyult, először a recruitment (toborzás) világába tekintettem be, de főleg adminisztrációs szemszögből támogattam a folyamatot, majd egy jóval matekosabb irányba mentem — reward terültetre (amit jutalmazásnak fordíthatunk). Előző munkahelyem egy angol multi volt, ami bár sok szempontból volt rugalmatlan, de az én szívemben mégis különös helyet foglal el: hisz ezen a munkahelyen váltam önmagammá és itt is coming outoltam a transzneműséggel kapcsolatban. (Nagy coming out nem volt, hisz az egyik pletykás kollegám felfedezte a blogomat és szétkürölte mindenkinek még akkor, amikor nagyon látható jelei nem voltak a HRT feminizáló hatásainak — de azért hivatalosan is el lett nekik mondva egy team meetingen pár hónappal később.)

Tapasztalataim az irodai coming outról:

alapvetően pozitívak. A team leademet sokan nem szerették a csapatban, hiszen eléggé határozott elképzelései voltak a dolgokról és könnyen beleállt másokba, viszont velem mindig is nagyon türelmes volt és empatikus. Még jóval a coming outom előtt volt egy 1–2–1 meetingünk, ahol szóba hozta a blogomat és megkérdezte, akarom-e mondani másoknak és biztosított arról, hogy ő mellettem áll. Jó érzés volt, hogy vezetői oldalról egy támogató löketet kaptam abba az irányba, hogy legyek teljesen önmagam. Így hát bátran mondtam el a kollegáknak és promotáltam a blogom, de a legtöbben nem kérdeztek nagyon erről. Szóval a csapat eléggé közömbös maradt a témában, kivéve az a pár ember akivel baráti viszonyt alakítottam ki az ott eltöltött 2 év, 2 hónap alatt. Ők óvatosan felköszöntöttek Laura napon, vagy megdicsérték egy-egy nőiesebb ruha választásom. Mindig is szeretettel fogok erre a pár emberre gondolni.

Ugyanakkor egy idő után egyre inkább éreztem azt, hogy váltani szeretnék: egy olyan munkahelyet akartam, ahol nem ismerik az előző lényem, ahol tiszta lappal indítok és mindenki Laurát látja. 2019 őszén tehát belevetettem magam a munkakeresés világába — ami valljuk be sosem könnyű dolog, pláne nem ha az ember transz és a papírjain férfi adatok vannak, de az interjún hosszú hajjal, sminkkel, nőies arccal és kinézettel jelenik meg. Na de mi volt az én taktikám? Laura-ként tüntettem fel magam az önéletrajzomban és képet is csatoltam be magamról, ugyanakkor a legutolsó oldalon egy zárójeles részen feltüntettem, hogy a jelenlegi magyar jogszabályok miatt a hivatalos papírjaimon nem a Laura név szerepel, de szeretném ha így szolítanának. És igazából úgy érzem, ez kulcsfontosságú volt az egész álláskeresős mizériában — rögtön az elején elárultam mi is van a zsákbamacskában, adtam az embereknek egy pici betekintést a személyes hátterembe, még sem plakátoltam ki mindenhova, hogy ‘hahó transznemű’. Tehát beadtam a jelentkezésemet, pár munkahelyre: volt itt Blackrock, Brisitsh Petrol, Vodafone, tehát mindenféle nagy multi cég, akik nyíltan támogatják az LGBTQ+ csoportokat és úgy érezhettem, bátran vállalhatom fel magam náluk.

Tapasztalatok a személyes interjúkról:

szintén pozitívak. A legtöbb helyen egyáltalán nem került szóba a transzeműség, ahol igen, ott is csak olyan kis utalások voltak az interjún, hogy ‘a cég nagyon LGBTQ+ barát’ vagy hogy ‘vannak nálunk nemseleges mosdók’ stb. Nagyon tapintatosak voltak velem és alapvetően jó élmény volt szinte az összes interjú, amelyik nem az pedig teljesen független volt attól a ténytől, hogy transznemű vagyok. Tehát összesen 4 helyre mentem el személyes interjúzni, ebből 2 offert kaptam. :) Sikerült aztán egy olyan állást találnom, ami mind pénzben és mind pozícióban is előrelépés volt a karrieremben, immár senior kollegaként felelek több országért és támogatom őket a HR minden kis szegletéből. Tehát kijelenthetem, hogy (transz)nőként is sikerült előrelépnem és sikereket elérni a munka világában Magyarországon, ahol a hivatalos államaparátus mindent megtesz azért, hogy kitöröljön minket a létezésből.

De ne ugorjunk ennyire előre — mi is történt miután megkaptam a várva várt ajánlatot? Picit fájó szívvel, de felmondtam 2019. decemberében a volt munkahelyemen és felkészítettem magam lelkileg a februári váltásra. Tudtam, hogy nehéz lesz és féltem is picit, de sokat segített a tudat, hogy egy volt kollegám szintén abba a csapatba ment át, ahova én is bekerültem — ez adott nekem egy biztos támpontot, hogy majd mindig lesz valaki, akihez fordulhatok ha baj van. Tehát elkövetkezett a február és belevágtam az új munkába. Nagy váltást jelentett az is, hogy teljesen fel kellett töltenem a gardróbomat elegáns, kifejezetten munkahelyre való női ruhákkal, hiszen az előző munkahelyemen sosem adtam erre, és a sminkelésre sem nagyon. Ott nem erőltettem meg magam, itt viszont az első perctől fogva egy határozott, elegáns de mégis vidám és pozitív nő arculatát akartam kiépíteni — ami vagyok a magánéletben is. Örültem, hisz végre teljes mértékben önmagam lehettem, és a nap minden percét élvezni akartam egy olyan közegben is, ahol a legtöbb ember nem túl boldog (lássuk be, az emberek nagy része nem szereti a munkáját :D).

Milyen volt a fogadtatás az új munkahelyemen?

Szintén nagyon pozitív, a beléptető napon is nagyon odafigyeltek rá, hogy minden fecnin Laura legyen (még ha a hivatalos papírokon ott figyegett a dead name), illetve az érkezésem előtt volt egy kis érzékenyítő beszélgetés a csapatommal, hogy itt bizony egy ts lány fog csatlakozni és mindenkit együttműködésre kértek. Ez egyrészt szomorú, hogy a mai világban erre szükség van, másrészt jól is esett, hogy ennyire odafigyeltek arra, hogy a beilleszkedésem zavartalan maradjon. És igazából egy teljesen pozitív élményként maradt meg az az 1 hónap, amíg aktívan az irodában voltam, utána persze jött a COVID és mindenki home office-ra állt át. Az elején senki nem hozta fel a transz dolgot, de kb a 3 héten egy ebédnél elejtettem valami mondatot a HRT-re vonatkozóan és hogy oda kell figyelnem mit eszek, mert a bogyók miatt hajlamosabb vagyok a hízásra. Ezzel kis atombombát dobtam le, úgymond eltöröltem az eddigi falakat, és pár kollegám ugrott is a lehetőségre és elkezdett kérdezgetni. Nagyon aranyosak voltak, picit jámborak de nagyon érdeklődök, egyáltalán nem rossz indulatúak. Kérdeztek a gyerekkoromról, a párkapcsoaltomról, a realizálás folyamatáról stb. Én pedig örömmel meséltem nekik, mert ők már egy nőt láttak bennem, akinek egy picit kalandosabb és nehezebb a múltja, mint az átlagembereknek, de eljutott valahova — nem pedig egy fiút, aki próbálkozik nővé válni és megfelelni. Teljesen más így beszélni erről az egészről, mint az előző munkahelyemen. Így minden nap egy picit magabiztosabban és bátrabban mentem be az új munkahelyemre és élveztem a különböző ruhák és kosztümök kiválogatását az előző este, illetve még a reggeli sminkelés sem volt ellenemre, hanem örültem, hogy egyáltalán megtehetem.

Ennyi lett volna ez a kis bejegyzés, azt akartam megmutatni, hogy lehetséges transz nőként is sikereket elérni a munka világában. Keresni kell, tanulni hogy egy biztos alapod legyen és onnantól sokkal könnyebb lesz érvényesülni, legyél cisz vagy transz: de a lényeg nem lehetetlen semmi, még 2020-ban Magyarországon sem, ahol 33-as tv.-kkel akarnak minket eltávolítani a köztudatból. Legyetek erősek és élvezzétek a nyár hátralevő részét, sok puszi!

Laura